Hyuuga Hinata vagyok, 18 éves. Egyszerű középiskolás lány, egyszerű álmokkal. Soha nem voltak igazi vágyaim, talán csak az, hogy egyszer rám találjon az igaz szerelem. Sablonos mi? Én is úgy gondolom. Szerettem elkerülni a zűrös ügyeket, a balhékból szerettem kimaradni. Ez teljesen rendben volt a középiskola elmúlt 3 évében. Remélem az utolsó évemben is sikerül a tanulásra koncentrálnom, főleg most, hogy ezek az eredmények beleszámítanak a továbbtanulásba.
Pár hete kezdődött el az új, osztályom számára utolsó tanév. Az iskolában minden évfolyam 2 részre volt elkülönítve. Csúnyán fogalmazva agyi szint szerint. Voltak a jó tanulók és a rossz tanulók. Hozzáteszem a ’rossz tanulók’ osztályba azok jártak akikkel már tényleg nem lehetett mit kezdeni. Az oda járók 80% be se járt órára, minden második emberbe belekötöttek, kihasználták őket és még sorolhatnám. Mindig sikerült elkerülnöm őket. Igaz csak úgy, hogy ki sem mozdultam az osztálytermünkből.

- Hinata, szeretnélek megkérni egy szívességre. Kérlek gyűjtsd össze az összes osztályból a nagy térképeket. Elég sok nincs meg, így kénytelenek vagyunk leltározni, és újra megrendelni az eltűnt térképeket. Nem értem kinek kellenek nagy, földrajz térképek…

Gondolataimból Iruka tanár úr, az osztályfőnökünk térített vissza a való világba.

- Igen tanár úr, most azonnal összegyűjtöm őket.

- Köszönöm, légszíves hozd le őket a tanári mellé – mosolygott, majd kiment a teremből. Érdekes vágás van a tanár úr orra felett, még soha nem kérdeztem meg mi történt vele. Egyszer mindenféleképpen meg fogom kérdezni.

- Ráérsz délután? – kérdezte mosolyogva Sakura. Ő meg Ino  a legjobb barátnőim már 9. óta. Mindig bátorítottak, támogattak mindenben amibe belekezdtem. Ők a legfontosabbak a számomra, persze a családomon kívül.

- Miért? Van valami tervetek?

- A moziban vetítenek egy új filmet és meg szeretném nézni. Ugye eljössz? – nézett rám nagy zöld szemeivel. Ezzel a nézésével bármit el tudott érni és ezt Ő is tudta.

- P-persze. Szívesen elmegyek – mosolyogtam rá. Erre az arcra nem lehetett nem mosolyogni. –Ino is jön?

- Most akarom megkérdezni. Remélem Ő is ráér. Hármasban az igazi! – mosolyodott el ismét és már el is tűnt a padok között. Sakura volt az egyik legnépszerűbb és legszebb lány az egész iskolában. Nála népszerűbb csak Ino volt. Az összes fiú futott utánuk és figyelték minden mozdulatukat. Hm…Nem is. Uchiha Sasuke volt a kivétel. Utána Sakuráék futottak már 3 éve, eddig sikertelenül. Elég félelmetes fiú. Még egyszer sem láttam mosolyogni. Huhh…a hideg kiráz tőle. Ó a fene! Már megint elkalandoztam! Iruka tanár úr várja a térképeket!

Kisiettem az osztálytermünkből és elindultam a termek felé. Szerencsére szünet volt, így mikor bementem egy terembe nem nézett rám 30 kíváncsi, furkáló tekintet. Sorban végigjártam a termeket, és sikeresen összegyűjtöttem 4 térképet. Mindegyik majdnem kétszer akkora volt mint én, úgyhogy a folyosóból nem sokat láttam. Nem ártott volna ha valaki segít levinni ezeket a fene nagy térképeket a földszintre. Nagyon nehezek. Csoda, hogy eddig nem löktem fel senkit. Á, a lépcső! Csodás, eljutottam idáig úgy, hogy nem mentem neki senkinek és semminek.

Lassan, óvatosan leereszkedtem a lépcsőn, próbáltam a fal mellett menni, így kicsit neki tudtam támaszkodni. Biztos ami biztos! Nem szeretnék leesni a lépcsőről. Ez az! Már csak 3 lépcsőfok és leérek a másodikra! Pompááá…! Nos igen. Még arról a 3 lépcsőfokról is le lehet zutyálni. Hogy hogyan? Nem tudom, de nekem még is sikerült.

- Áú…a fenekem…-nyöszörögtem, mikor észrevettem, hogy az előttem álló alak fehér sportcipője tiszta kávé. Ahogy lassan egyre feljebb emeltem a tekintetemet láttam, hogy az iskolai egyenruha fehér inge is tiszta kávé. Valószínűleg a pohárban amit a kezében tart kávé van…vagyis csak volt, most ott díszeleg a fehér ingjén és a márkás cipőjén.

- N-nagyon sajná…-elakadt a lélegzetem mikor megpillantottam a fiú arcát. Ez Ő! Az iskola legborzasztóbb diákja! ’A róka’! Uzumaki Naruto! Most mit csináljak? Mit csináljak? Itt a bocsánat kérés nem elég! Mit tegy…

- Hé…piszkos lett az ingem.

- S-sajnálom. Bocsánat. K-kifizetem a tisztítás árát…- mondtam neki alig hallható hangon. Nem mertem a szemébe nézni, nem mertem megmozdulni. Innen lentről (mivel még mindig a hideg márványkövön ültem…) még félelmetesebb. Igaz, ha felállnék, akkor is minimum egy fejjel magasabb lenne nálam.

- Mi van ha addig megfázom? – egyre félelmetesebb hangnemben beszélt. Én ezt nem bírom! Levert a víz…nagyon féltem.

- T-tényleg, borzasztóan s-sajnálom…- a mondat végét már alig lehetett hallani. Az egész iskola körénk gyűlt és mindenki minket nézett. Nem tudtam mit tenni csak szótlanul kuporogtam a földön.

- Sajnos nem látom a sajnálatot az arcodon. Most mit csináljak veled? – Végem! Én csak ezt az utolsó tanévet akartam békésen eltölteni, sokat tanulni, hogy utána bekerüljek abba az iskolába amit kinéztem már 2 éve.

- S-sajnálom…- mondtam ismét de tudtam, hogy ezzel nem érek el semmit.

- Hm…Add azt nekem. – Nézett a nyakamban lógó egyszerű ezüst láncocskára, amin egy levendula színű kis kő lógott. – Akkor talán kisebb az esélye, hogy megfázom. Összeszedtem minden bátorságomat és lassan felemeltem a fejem és rá néztem. Nem láttam semmit az arcán. Teljesen közömbös volt, és ez még jobban megrémített.

- N-nem adhatom… - Elhatároztam, hogy határozott leszek, ne lássa rajtam, hogy egyre jobban félek tőle. Ez a lánc nem egyszerűen csak egy nyaklánc. Anya adta nekem a halála előtt pár nappal. Ez az egyetlen emlékem róla. A halála után, apa minden rá emlékeztető tárgyat, képet eltüntetett a házból. Már 5 éve, hogy meghalt, de apa még mindig nem tudta túltenni magát az eseten. Ahogy én sem…és most azt akarja, hogy adjam oda neki ezt a láncot? Soha!

- Tessék? Nem hallottam - szólalt meg hírtelen a Róka.

- É-én…ezt nem adhatom n-neked. S-sajnálom  – el se hiszem, hogy ki tudtam préselni magamból egy értelmes mondatot.

- Ha nem adod akkor elveszem - mire észbe kaptam a láncom pár ott pihent a markában. – Órák után legyél a focipálya végénél.

Nem bírtam megszólalni. Hirtelen a nyakamhoz kaptam. A lánc tényleg nem volt már ott. Az egyetlen emlékem anyáról…Ekkor bukkant elő a tömegből Ino, mögötte Sakurával.

- Hinata! Hinata minden oké? Mit csinált veled? – Guggolt le gyorsan mellém Ino.

- J-Jól vagyok. Most le kell vinnem a térképeket Iruka tanár úrnak – mondtam gépiesen, majd feltámaszkodtam a földről és összeszedtem a földről a térképeket.

- Segítünk! – mondta Sakura és Inoval felvettek egy-egy térképet.

Mikor odaadtuk a tanár úrnak a térképeket visszamentünk a tanterembe. Rögtön kérdőre vontak.

- Mit akart tőled a Róka? – kérdezte Ino

- S-semmi különöset…

- Miért nem szóltál, hogy segítsünk levinni a térképeket? – most Sakura kérdezett.

- Nem kell mindenben segítenetek. Egyedül is meg tudok oldani egy ilyen egyszerű feladatot. És ne aggódjatok, nincs semmi baj. – Erőltettem magamra egy mosolyt, és a lányok nyugodt reakciójából ítélve elég hihető lett. Felnéztem a falon lógó órára. Ma hat óránk van, most jön az ötödik. Azt mondta, hogy órák után legyek a focipályánál. Oda kell mennem. Muszáj. Bár, ennél rosszabb már úgysem történhet velem…igaz?

Súgó 2 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2010.07.20. 20:48 hagumi Én is egyet értek zsu-channal bár én mindig elutasító vagyok a fanficcek terén,ugyanis mindig van bennük kivetnivelom.De itt ez az első fejezet és igazán egyszerű iskolai témás dolog ami néha már unalmas is szokott lenni de itt nem.És én is nagyon várom a következő fejezetet láss neki hamar ^^

2010.07.16. 12:09 zsu-chan hallod nagyon tuti lett irtó ügyi vagy : D pedig én elég finnyás vagyok fanficek terén, ennek ellenére nekem nagyn tetszett :3 szóval várom a kövi fejezetet <33